Ma 2017. április 25, kedd, Márk napja van.

  • images/stories/slide/szamos2004001.jpg
  • images/stories/slide/szamos2004003.jpg
  • images/stories/slide/szamos2004004.jpg
  • images/stories/slide/szamos2004018.jpg
  • images/stories/slide/szamos2004065.jpg

1920. június 4-én budapesti idő szerint 16:32-kor írták alá a franciaországi Versailles-hoz tartozó Nagy-Trianon-kastély 52 méter hosszú és 7 méter széles folyosóján, a Galérie des Cotelle-ben a trianon-i békeszerződést. Az első világháború véget ért, a magyar nemzetet, a magyar földet szétosztották. A későbbi korok viharaiban, és napjainkban is még mindig érezhető az ellenszenv a túlságosan súlyos, példát statuálni szándékozó döntés ellen. Erdély. Azt hiszem, talán ez a legfájóbb pontja, területe a trianon-i békeszerződésnek. Erdély a maga csodálatos hegyeivel, völgyeivel, vizeivel, állataival, és az ott élő magyar emberekkel. Csak néhány évvel ezelőtt jártam először Erdélyben, Homoródalmáson, egy, a Hargitán lévő kis településen. Addig csak Tamási Árontól, és Wass Alberttől olvastam Erdélyről, de ahogy Barcelona-t, vagy a Yellostone-parkot is el tudtam képzelni, azt gondoltam Erdélyre is fel vagyok készülve. Nem voltam. És nem csak a látvány miatt, a természeti kincsek elképzelhetetlen tárháza miatt, hanem az ott élő emberek miatt. Az Almáson élő székely emberek családunk barátai, rajtuk keresztül láttam és ismertem meg mit is jelent a maga meztelen valóságában ez az 1920-ban aláírt békeszerződés. Nem nekünk, hanem azoknak az embereknek, akik az elcsatolt területeken élnek. Nem lehet szavakat találni a szomorúságra, arra a gyökértelen érzésre, ami az embert elfogja, ha belegondol, hogy élnie kell egy földön, melyet szeret, ahol az ősei is éltek, de az a föld, és az az élet nem az övé, nem az ő nemzetéé többé. Minden nap meg kell küzdeniük nemcsak a megélhetésért, de a magyar nyelvért, a székely kultúráért, a magyar öntudatért, mely oly fontos számukra, ám ebben fáradhatatlanok, tiszteletre méltóak székely barátaink.

DSCF2456

Talán ennyi elég is bevezetőnek, hisz a történelmi tényekkel mind tisztában vagyunk, aki pedig járt már Erdélyben azelőtt nem ismeretlenek a fent leírtak. 2012 mégis nagy változásokat hozott. Hosszú és rögös volt az út eddig, nem is szeretnék írni róla mennyire, mert ezek a sorok nem a politikáról szólnak. 2012. július 23-án Homoródalmási barátaink megkapták a kettős állampolgárságot. Homoródalmás Géberjén község testvértelepülése, inkább testvére, oly erős baráti szálak kötik össze a településeken élőket. A kettős állampolgárság megszerzésének lehetősége valami olyat adott vissza nekünk magyaroknak, és a határokon túl élőknek is, amire talán a legjobb szó a remény. Hogy nem maradunk magunkra a történelem viharaiban, más nemzetek között szétszórva, kisebbségként, elnyomva, egyedül. Hogy vállalhatjuk, magyarok vagyunk. A beiktatási ceremónia után, mi géberjéniek, szerettünk volna valami emlékezeteset, különlegeset adni erdélyi barátainknak, valami olyat, amire mindig emlékezhetnek a szívükben, méltón szerettük volna fogadni őket, most már hivatalosan magyarként, hisz tudtuk mennyit jelent ez nekik.

DSCF2383

Sok munka, szervezés, lelkes készülődés előzte meg a július 23-i ünnepséget, de valami még hiányzott. Máténé Évike ekkor felhívta Rózsa Dezsőt a Fehér Bot Alapítvány elnökét, akivel jó barátságban vannak, hogy hallgassa meg mit szeretnénk felépíteni, összehozni, és ha van ötlete segítse a munkánkat. Szó szót követett, és egy-két órával később megérkezett a szervezőkhöz Rózsa Dezső: Eskü című verse. Később Dezső elmondta, annyira megihlette az Évike által elmondott alkalom, a lelkesedés, az odaadás, és a szeretet, hogy megszületett ez a csodálatos vers, mely összefoglalja mindazt, amit a székely embereknek és nekünk jelentett ez a honosítási ceremónia. Dezső versét Máténé Vincze Andrea Géberjén polgármestere az ünnepségen elszavalta, mi pedig, akik hallgattuk, magyarok és székelyek mind megsirattuk. Az Esküt emléklap formájában minden Almási barátunknak átadtuk, ők pedig becses kincsként őrzik, hisz nem mindenki mondhatja el, hogy visszakapva magyarságát egy külön erre az alkalomra írt költeménnyel ölelte keblére régi-új hazája, mint anya a régen hazavárt gyermekét.

 

Hubert Kata

Géberjén, 2012. szeptember 17.

 

Rózsa Dezső: Eskü

Hazám! Te mindig drága hon!

Ajkamon a te zenéd dalol,

s szavaid szívemhez érnek,

hívői e nemzetségnek.

A hegyek amik átölelnek téged,

tágítják a messzeséget,

s megteremtik lelkem álmát.

Szívemből áldalak örök Kárpát!

Vizeid hűsítik lelkemet,

napfényed öleli testemet.

S ha a rónán a szél csöndben bóklász,

téged ringat arany kalász.

Testvér vagy Magyar,

bárhol is élsz-e földön,

szemembe nem az eső ad könnyet kölcsön,

itt vagyok otthon,

s szívemben itt a hon,

ahol a gólya él, s a pacsirta dalol.

Esküm ezé a földé itt,

engem a Magyar szó dalolni így tanít!

Itt erős a kézfogás ereje,

s a szó, itt a lélek esküje!

A történelem itt őrzi álmát,

s itt vetette le örök jármát a magyar,

hisz békét, házat, s hazát akar.

A népet semmi nem választhatja szét,

míg fölötte a csillagos ég,

imája innen száll a mennybe,

övé ez a föld ma és holnap

mindörökre!

 

Ámen!

 

 


 

 

További képek a galériában>>

 

 


 


Vissza

Elérhetőségek

email m

Géberjén Község Önkormányzata

 

4754 Géberjén

Móricz Zs. utca 30/A

 

Tel/Fax:

+36 44 357 - 231

 

Hivatalos E-mail cím:

mateneandi.vincze@gmail.com

 

mee

diszoklevel

gabrien

 

uj-tabla-3-rgb

 

epont2

 

roma log